Ferenc pápa köszönetet mondott az eucharisztikus kongresszusért
Ferenc pápa levelet küldött Erdő Péter bíborosnak, esztergom–budapesti érseknek.
Ferenc pápa levelet küldött Erdő Péter bíborosnak, esztergom–budapesti érseknek.

Az esztergom–budapesti érsek római beszédében felejthetetlen eseménynek nevezte a kongresszust.

Az esztergom–budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért.

A pápai gép Horvátországon keresztül tette meg az utat, nyolc óra előtt érkezett meg Ferihegyre.

Kétezer-kétszáz diák vett részt azon a flashmobon, amelyet az esztergomi bazilika előtti téren rendeztek.

A pápa jelenléte és az általa vezetett statio orbis a hitünk igazságát, erősségét mutatja meg – fogalmazott az esztergomi bíboros.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezető programjai között kiemelkedő jelentőségű a lovári nyelvű Le Devleske (Az Istennek) című mise ősbemutatója.
A keleti kereszténység számos vezetője is hazánkba érkezik szeptemberben.

Erdő Péter bíboros kiemelte: újabb nehéz esztendő van mögöttünk, de érezzük a meginduló élet lendületét, ugyanakkor ennek kockázatait is.

Gazdag programmal várja a látogatókat az idei virágkarnevál Debrecenben. Hangversenyek, színpadi produkciók, különleges rendezvények, izgalmas események részese lehet a közönség ezen a héten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.