István, a király az Erkel Színházba megy
A szimfonikus operaváltozat ősbemutatóját eredetileg Szörényi Levente 75. születésnapjára tervezték.
A szimfonikus operaváltozat ősbemutatóját eredetileg Szörényi Levente 75. születésnapjára tervezték.

Az Operaház új évadában új játszóhelyek is szerepet kapnak az Eiffel Műhelyházban.
A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.

A Laurencia látványos szólókkal, duettekkel és alapüzenetéhez híven különleges tömegjelenetekkel kápráztatja majd el a közönséget péntek este az Erkel Színházban.

Jakov Gotovac Ero, a tréfacsináló című vígoperájával és Valentina Turcu Halál Velencében című táncelőadásával a budapesti Erkel Színházban vendégszerepel a Zágrábi Horvát Nemzeti Színház.

Ez év őszén lett ötven éves László Boldizsár a könnyűzene és az opera világában is sikeres tenor. Ennek apropóján BoldiÖtven címmel ad nagyszabású koncertet 2020 elején, stílusosan, pont Boldizsár napján, január 6-án az Erkel Színházban. Az eddigi hagyomá
2013 óta Erkel Ferenc születésnapján ünnepeljük a magyar opera napját – hangsúlyozta Fekete Péter, aki ebből az alkalomból miniszteri elismerő oklevelet adott át.
A rosszul őrzött lány október 26-án és 27-én két-két alkalommal, majd október 30-án, 31-én, november 1-én, továbbá november 3-án két alkalommal látható az idei évadban az Erkel Színházban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.

Kórházba 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt.

A médiatanács a gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött.

A fiatalokból álló bűnszervezet hamis aranylapokkal seftelt.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Elindult az előszériás gyártása az új, elektromos i3 limuzinnak. Valószínűleg hatótáv-rekorder lesz.

A tavaszi érettségi vizsgaidőszak május 4-től július 1-jéig tart.

A korábban eljáró bíró elfogultsága miatt kell megismételni az eljárást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.