Kim Dzsong Un az orosz védelmi miniszterrel tekintette meg új „játékszereit” + videó
Az amerikai drónokra erősen hasonlító észak-koreai nemcsak a katonai felderítésben, hanem új exporttermékként is hasznos lehet majd.
Az amerikai drónokra erősen hasonlító észak-koreai nemcsak a katonai felderítésben, hanem új exporttermékként is hasznos lehet majd.

Az orosz mellett egy kínai küldöttség is érkezett az országba.

Phenjan egyelőre nem nyilatkozott a 23 éves Travis Kingről, aggódnak az amerikaiak.

Három nappal korábban két ballisztikus rakéta csapódott a Japán-tengerbe, szintén Észak-Korea lőtte ki őket.

A dezertálás gyakran az utolsó lehetőség, de akadnak olyanok, akiknek teljesen megváltoztatta az életét.

A katona nemrég szabadult egy dél-koreai börtönből, most Észak-Koreában tarthatják fogva.

Az észak-koreai hatóságok azért vették őrizetbe az amerikai férfit, mert átlépte a demarkációs vonalat.

Phenjan most rendelkezik a legerősebb fegyverrel Washington megbüntetésére – jegyezte meg az állami hírügynökség.

Im Cson Il észak-koreai külügyminiszter-helyettes közölte, kiállnak Moszkva mellett az ukrajnai háborúban is.

Az űrrakéták és a nagy hatótávolságú rakéták működési elve nagyrészt ugyanazon a technológián alapul.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

A testület elnöke, Pecsenye Csaba közéleti megszólalásai és a Tisza Párt adatbázisával kapcsolatos ügyek tovább erősítik a testület függetlenségével kapcsolatos vitákat.

Nehéz lehet elhinni a kedd reggeli havazás után, de itt vannak a részletek.

A szervezők több helyszínen számos programmal készülnek.

„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Families are paying the price for Brussels’ decisions.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.