Látványos eszkaláció: kitört a rejtett orosz háború Európa ellen?
Szakértők szerint Moszkva hibrid fellépése már háborús logikát követő intenzitással zajlik.
Szakértők szerint Moszkva hibrid fellépése már háborús logikát követő intenzitással zajlik.

Magyarország kormánya kitart a béke mellett.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Hatalmas a katonai mozgósítás a NATO-tagállamban az ukránok támadása után.

Japán katonai választ mérlegelhet.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Mindannyiunk érdeke, hogy a szankciók mielőbb megszűnjenek az óceán mindkét oldalán.

„Ha Putyin rakétát indít Brüsszelre, kitöröljük Moszkvát a térképről.”

A Kreml szóvivője ismét elmondta, nem helyes az orosz–amerikai csúcstalálkozó lemondásáról beszélni pusztán amiatt, hogy a találkozó időpontjáról nem volt egyértelmű megállapodás.

Biztató fejlemény, hogy az amerikai és orosz elnök személyes találkozóra készül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.