A migráció ügye kezelésének nemzeti hatáskörben kell maradnia
Kövér László házelnök Tallinnban folytatott megbeszéléseket az aktuális európai ügyekről.
Kövér László házelnök Tallinnban folytatott megbeszéléseket az aktuális európai ügyekről.
Az alaptörvényből kiderül, hogy Karácsony egy szakmaiatlan kommunikációs gumicsonttal dobálózik.
Varga Judit: Legyen minden európai polgár által követhető a 27 tagállam uniós miniszterének eszmecseréje!
Szijjártó Péter első kockázatként a nyugat-balkáni szárazföldi migrációs útvonalat említette.
A jogállam én vagyok, kuncogott magában Věra Jourová, miközben az EB jogállamisági jelentésének magyarországi részét lapozgatta.
Bakondi György: Brüsszelben ugyanakkor érzékelték, hogy a nemzetállamok a külső határok védelmét szeretnék.
Működőképes rendszerhez egyértelmű normákra és definíciókra van szükség – hangsúlyozta Varga Judit.
A baloldali média nem akar azzal foglalkozni, amit egy nemzeti kormány jól csinál.
Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok.
A liberális fősodor máris keresztbe tett a történelmi EU-csúcson létrejött megállapodásnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
A miniszterelnök szerint nem szakpolitikai, hanem szavahihetőségi vita zajlik a kérdésben.
„Amíg nemzeti kormány van Budapesten, addig megvédjük Magyarországot, és garantáljuk, hogy Magyarország kimarad a háborúból”
A mozgás fontosságáról beszélt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára az átadóünnepségen.
Ha többnyire a vértanúkról van szó, akkor leginkább a római kor keresztényeire gondolunk, viszont az utóbbi évtizedekben sok dolog változott.
A címvédő katalánok stadionja továbbra sincs megfelelő állapotban.
A mozgás fontosságáról beszélt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára az átadóünnepségen.
Ha többnyire a vértanúkról van szó, akkor leginkább a római kor keresztényeire gondolunk, viszont az utóbbi évtizedekben sok dolog változott.
A címvédő katalánok stadionja továbbra sincs megfelelő állapotban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.