Egyre több család teheti meg, hogy nyaralni menjen
2010-ben a magyarok 35 százaléka engedhette meg magának a nyaralást, ez 58,5 százalékra emelkedett.
2010-ben a magyarok 35 százaléka engedhette meg magának a nyaralást, ez 58,5 százalékra emelkedett.

Már nem a drágulás mértéke, hanem az árak csökkenése a legnagyobb Magyarországon.

A magyar balliberális média már egy évtizede harsogja azt, hogy „Románia lehagy vagy már le is hagyott minket”.

Továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országai között.
Egyedül Írországban mért egy százalék fölötti növekedést az EU statisztikai hivatala.
A 83 milliós országban negyedmillió ember él már minden jogcím nélkül, kétszer annyi, mint hét évvel ezelőtt.

Tavaly az Európai Unióban csak Bulgáriában volt alacsonyabb az elektromos áram ára a magyarországinál, a földgáz ára pedig Magyarországon és Romániában volt a legalacsonyabb. Az elektromos áram Dániában és Németországban volt a legdrágább, a földgáz pedig
Tavaly megállt a lakások drágulása, a koronavírus hatására idén még nagyobb visszaesés jöhet.

Változatlanul Budapesten a második legolcsóbb a lakossági áram, kilowattóránként (kWh) 11,29 eurócent volt februárban.
Az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az Eurostat friss felmérése alapján – közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.

Egy érdekes mítosz, amely mégsem pusztán csak fantázia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.