Srebrenica, huszonnégy évvel később
A hétfőn indult békemenet mintegy hatezer résztvevője is megérkezett. A világ minden tájáról érkező résztvevők hétfőn indultak, 110 kilométert tettek meg három nap alatt.
A hétfőn indult békemenet mintegy hatezer résztvevője is megérkezett. A világ minden tájáról érkező résztvevők hétfőn indultak, 110 kilométert tettek meg három nap alatt.

A magyar miniszterelnök és Vang Ji kínai külügyminiszter budapesti tárgyalásukon a két ország barátságát és megbízható partnerségét méltatta.

A badacsonyi Tátika presszóból éppen fél évszázada indult a Török Ádám alapította Mini zenei pályafutása, a megemlékező-koncerten a jó zenén kívül a hippi életérzés sem hiányozhat.

A néhai francia császár talán legfontosabb kijelentése: „Röviden és homályosan fogalmazzatok!” Ezt alkalmazta De Gaulle 160 évvel később.
Az 50 éve elhunyt egykori igazságügy-miniszter nemzedéke teremtette meg a politikai, jogi, gazdasági kereteit a két világháború között Magyarország felemelkedésének – mondta a házelnök.

A rendszerváltás évében, 1989. július 6-án meghalt Kádár János. Ugyanaznap a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját.

Móricz Zsigmond, a XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja száznegyven éve született, de bármelyik írását vesszük elő, nyelvezete üde, és mondanivalója örök érvényű.

Különlegesen nagy méretű ezüst emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Himnusz első nyilvános bemutatójának 175. évfordulóján, kedden a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban.
Tüntetők gyülekeztek hétfő reggel Hongkong belvárosában, hogy megakadályozzák a városállam Kínához való visszakerülésének évfordulójára rendezett ünnepélyt, melyet a kormányzat végül az esős időre hivatkozva most először beltéren tartott meg – írta a Sout



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.

A lakosság fázik és kimerült.

Szívszorító videón a háború borzalma.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Már hárommilliárd forint fölött jár a bejelentett kárigény összértéke.

Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.