
- Magyar Nemzet
- évforduló
évforduló

A fenntarthatóságra és a gazdaságélénkítésre fókuszál a dizájn világnap programja
A fenntarthatóság és a gazdaságélénkítés a dizájn eszközeivel a fő témája az idei dizájn világnap magyarországi programjainak, amelyekre csütörtökön várják az érdeklődőket Budapesten – közölték a szervezők az MTI-vel.
Holdfényes estén, tábortűz mellett
A Kaláka soha nem fordított a köpönyegén, soha nem akarta meglepni, meghökkenteni, horribile dictu sokkolni a hallgatót az ezredforduló ismert módszereivel.

Megmenekülésük évfordulóját ünneplik a barlangból kimentett thaiföldi focista gyerekek
A csoport tagjai egy hétfői megemlékezésen elmondták, hogy hálásak azokért a lehetőségekért, amelyeket az elmúlt egy évben az élettől kaptak.
Gyógyír a világ őrületére
Van nekünk egy kultikus írónk, akit tényleg csak szeretni lehet, akibe nem lehet belekötni, és talán utolsó szerzőnk a „régi iskolából”, a negyven éve elhunyt Örkény István.

Tíz éve ment el a pop királya
Tíz éve, 2009. június 25-én halt meg Michael Jackson amerikai énekes, zeneszerző, a „pop királya”, aki meglehetősen ellentmondásos örökséget hagyott maga után, s miközben 750 millió albumot adott el, pályafutása végén a sajtó már inkább csak különcségeirő
Lucrezia Borgia 500 éve halt meg
Ötszáz éve, 1519. június 24-én halt meg Lucrezia Borgia, a világtörténelem egyik legismertebb és leghírhedtebb nőalakja, akit az utókor – vélhetőleg alaptalanul – gyönyörű, de feslett és kicsapongó méregkeverőnek könyvelt el.
Egy gyűjtemény legjava
Magyarország egyetlen keleti múzeuma fennállásának századik évfordulóját egy éven át látható, különleges kiállítással ünnepli: százötven éves gyűjteményének legjavát láthatja a közönség.

Csontváry, aki nemzetének alkotott
Élhette volna a vidéki patikusok nyugodt és kiszámítható életét Csontváry Kosztka Tivadar, de egy mennyei hang sugallatára mégis úgy döntött, hogy végigjárja a „naputat”.

Semjén Zsolt: A 75 éves Kereszténydemokrata Néppárt szellemi öröksége ma is iránymutató
A miniszterelnök-helyettes a KDNP alapító köréhez tartozó Kovrig Béla amerikai emigrációban írt, a magyarországi katolikus demokratikus mozgalmakról szóló könyvének bemutatóján szólalt fel.
Fontos híreink
Nem pihentek a fővárosi traffiboxok az év elején

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk! + videó

Menczer Tamás: Jawohl! A Tisza nem tud nemet mondani Brüsszelnek + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Várandós édesanya, egy gyermek és két férfi is megsérült egy súlyos balesetben Győr-Moson-Sopronban
Az útszakaszt lezárták.

Rekordérdeklődés az állatvédelmi ösztöndíj iránt – megháromszorozták a férőhelyeket
2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Ellopták az autót Sülysápon, amikor otthagyták a bölcsőde parkolójában, járó motorral
Benne ült egy gyermek is.

Ankét Feróval – Angyalkák szállták meg Magyar Péter lelkét? + videó
Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.
Külföldi híreink

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés
A lakosság fázik és kimerült.

Megrázó tragédia Szumiban: dróntámadás végzett egy menekülő ukrán házaspárral
Szívszorító videón a háború borzalma.

Hatodikos gyermek lőtt az osztálytársaira Szlovákiában, ketten megsérültek
A helyszínre kivonult a rendőrség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Peter Szijjarto: Hungarian Success in Laos
A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Gyorsabban juthatnak a pénzükhöz a megkárosított gazdák
Már hárommilliárd forint fölött jár a bejelentett kárigény összértéke.

Szilágyi Erzsébet élete – Hunyadi Mátyás édesanyja jelentős politikai tényezőnek számított
Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

