Házasság a rock and roll-lal
Tizennyolc esztendeje zenél. Szebelédi Zsolt, a sokoldalú, képzett muzsikus a jubileumok jegyében tölti az idei esztendőt.
Tizennyolc esztendeje zenél. Szebelédi Zsolt, a sokoldalú, képzett muzsikus a jubileumok jegyében tölti az idei esztendőt.
Az utolsó szovjet katonák 30 évvel ezelőtti távozására emlékeztek meg több rendezvénnyel az afgán fővárosban pénteken.
Idén húszéves az Ismerős Arcok zenekar. Az együttes bravúros szólóiról ismert gitárosával. Práder Vilmossal beszélgettünk az évfordulóhoz kapcsolódó akusztikus turnéjukról.
„Egy igazi nagyformátumú színészre emlékezünk, egy igazi óriásra” – fogalmazott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.
Száz éve ezen a napon született Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja. Ebből az alkalomból emléktáblát avatnak, díjat adnak át, beszélgetéssel és gálaesttel emlékeznek a művészre.
Történelmi tárlatvezetéssel emlékeznek a 195 éve született Muraközy János festőművészre az életét és műveit bemutató tárlaton pénteken Kecskeméten – közölte a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeumának igazgatója az MTI-vel.
Abban a korban írt, amikor az úrilányokat még a regényolvasástól is tiltották. Az egyik legtermékenyebb női író volt a ma 180 éve született Beniczkyné Bajza Lenke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Kreml jó úton halad, hogy teljesítse az évre kitűzött ambiciózus toborzási céljait.
Fütyült az autó sérüléseire és továbbhajtott. Érdemes pontosítani, kinek is van elsőbbsége a zebrán.
A támogatások súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat vetnek fel.
Az AfD készen áll az előtte álló feladatra.
A képviselőjelölt szerint Józsefváros közbiztonsága rosszabb, mint a 90-es években volt.
A 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója a magyarországi verseny népszerűsítéséből is kiveszi a részét.
A vonaton támadt rá a lányra a bűnöző.
Az AfD készen áll az előtte álló feladatra.
A képviselőjelölt szerint Józsefváros közbiztonsága rosszabb, mint a 90-es években volt.
A 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója a magyarországi verseny népszerűsítéséből is kiveszi a részét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.