A hosszú beszélgetés egy üveg vodka elfogyasztásával járt. Arra a kérdésre például, hogy miként reagált a környezete arra, hogy Menzel 1968-ban Oscar-díjat nyert a könyvéből készített filmmel, ezt mondta: „Nagyon kedves, rokonszenves emberek vannak a környezetemben. Ők úgy vették az egészet, hogy na és akkor mi van? Az ő dolga. Egy bizonyos fokig segítettek nekem. Sokan bagatellizáltak, egypáran megdicsértek. De vigyázat! Közép-Európában nem szokás dicsérni. Egy szégyenteljes rágalom sokkal inkább dicséretes.”
Hrabal emlékezett arra, amikor a hortobágyi csárdában este tizenegy órakor felkeltették a cigányokat, akik végül hajnalig játszottak nekik. Legjobban mégis a Szegedet átszelő Tisza folyó bűvölte el.
Bohumil Hrabal 1997. február 3-án galambetetés közben, a prágai Na Bulovce kórház ötödik emeletéről kizuhanva halt meg. Halála fekete humorral megkomponált öngyilkosság volt. Egykor egy olvasója így írt neki: „Mint bizonyára tudja, minden év március huszonnyolcadikán nemcsak pedagógusnap van, hanem az ön születésnapja is. Szörnyen örülnék, Hrabal úr, ha megírná nekem, hogy volna-e kedve májusban író-olvasó találkozóra jönni hozzánk, rengeteg csinos lány van itt, és mindegyik isteníti önt, még a csehtanárnőnk is, aki egészen fiatal.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!