Szerb elnök: a szerb nép fennmaradásának egyetlen feltétele az emlékezés

Nem szabad elfelejteni, ami húsz évvel ezelőtt történt, ez a szerb nép fennmaradásának egyetlen feltétele – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb államfő a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak huszadik évfordulója alkalmából vasárnap szervezett megemlékezésen a dél-szerbiai Nisben.

Kiemelte: a szerbeknek nem szabad elfelejteniük az épületekben esett károkat, de a legfőképpen nem szabad elfelejteniük a 2500 halálos áldozatot, főleg azokat a gyerekeket, akik a bombázások során veszítették el életüket. A szerbek nem fogják elfelejteni azt sem, hogy kik voltak, akik elrendelték a légicsapást, kik voltak, akik az akkori Jugoszlávia ellen szólaltak fel, de azokat sem, akik védelmükbe vették a szerbeket.

Aleksandar Vucic megismételte korábbi kijelentését, miszerint Szerbia nem fog csatlakozni a NATO-hoz, mert elég erős ahhoz, hogy egyetlen katonai tömbhöz se csatlakozzon. Mint mondta: Szerbia ma tízszer olyan erős, mint húsz évvel ezelőtt, és senki nem tiporhatja el ezt az országot.

A bombázások óta megnőtt a NATO-ellenesség az országban, a legfrissebb felmérések szerint a lakosság 79 százaléka ellenzi, hogy Szerbia csatlakozzon a katonai szövetséghez.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 1999. március 24-én indított légicsapás-sorozatot Jugoszlávia ellen. Az első bombák Nisre hullottak le 19.45-kor, erre emlékezve a központi megemlékezést is ebben a városban és ebben az időpontban rendezték meg.

A szerbek a légicsapásokat a Nyugat szerbek elleni agressziójának tartjá a mai napig, míg a koszovóiak szerint a NATO hőstettet hajtott végre, és megmentette őket a szerbek agressziójától. Míg a Nyugat-barát kormány és az államfő is a szerbek elleni indokolatlan támadásról beszélt, de visszafogott hangon, a szélsőjobboldal nyíltan Nyugat-ellenes lépésekkel nyilvánította ki véleményét vasárnap. A Szerb Radikális Párt elnöke, Vojislav Seselj az Európai Unió és a NATO zászlaját is felgyújtotta, így fejezve ki egyet nem értését azzal az irányvonallal, amelyet a jelenlegi kormány képvisel.

A NATO tagállamai azt követően támadták meg a nyugat-balkáni országot 1999-ben, hogy kudarcba fulladtak a franciaországi Rambouillet-ben, valamint Párizsban folyó tárgyalások Koszovóval kapcsolatban, amelyek célja az volt, hogy „lényegi autonómiát” adjanak Szerbia akkori déli, túlnyomó többségében albánok lakta tartományának Jugoszlávián belül. Szerbia képviselői elutasították a megállapodást, amelyet a koszovói albánok viszont elfogadtak. A NATO a szerb elutasítással indokolta a légicsapások megindítását.

A támadással vetettek véget Slobodan Milosevic jugoszláv elnök koszovói albánok ellen folytatott erőszakkampányának. A Szerbiából és Montenegróból álló országot 78 napig bombázták, a hadművelet legfőbb célja az volt, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát Koszovóban, ahol a szerbek súlyos etnikai tisztogatást kezdtek a tartomány többségi albán lakossága körében.

A támadások során különböző becslések szerint Jugoszlávia-szerte összesen 1200-3500 civil, katona és rendőr halt meg, az ország gazdasága pedig mintegy 30 milliárd dolláros kárt szenvedett. Ugyanakkor körülbelül 25 ezer lakóépület semmisült, illetve rongálódott meg, 470 kilométernyi közút és 595 kilométer vasútvonal vált használhatatlanná, 14 repülőtér, 19 kórház, 69 iskola és 44 híd rongálódott meg vagy dőlt romba. A légitámadások által okozott anyagi kár nagyságát akkor körülbelül 100 milliárd dollárra becsülték.

A támadások során a jugoszláv hadsereg vezérkarának Belgrád központjában álló épülete is összeomlott. A romokat 14 éven át nem takarították el, a terület rendezésére csak 2014-ben került sor. Az épület vázát megtartották, azért, hogy a Jugoszlávia elleni légicsapásokra emlékeztessen.

A légicsapások után kilenc évvel Koszovó kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, ám ezt Belgrád azóta sem hajlandó elismerni. S miközben a világ több mint száz országa szerint Koszovó önálló állam, Szerbia mellett öt uniós tagállam – Spanyolország, Szlovákia, Görögország, Ciprus és Románia -, valamint Kína és Oroszország sem tartja független országnak. A vitás kérdések tehát húsz évvel a NATO-bombázás után is fennállnak, és bármennyire is úgy tűnt még a tavalyi esztendőben, hogy hamarosan rendeződhet a két ország közötti kapcsolat, és valamilyen határmódosítással vagy területcserével végre lezáródhat a vita, most az a valószínűbb forgatókönyv, hogy a tárgyalások továbbra is csak lassan haladnak majd, és jelenleg senki nem tudja, mikor záródhat le ez a folyamat.