A gazdaságfejlesztési miniszter válasza a Ryanair nyilatkozatára
Nagy Márton szerint a légitársaság vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan.
Nagy Márton szerint a légitársaság vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan.

A repülőjegyárak dinamikusan változnak, és elsősorban a kereslet és a kínálat határozza meg azok alakulását.

– Sem a múlttal, sem a jelennel nincs tisztában Gelencsér Ferenc – hívta fel a figyelmet válaszában a kormány államtitkára.

A magyarok többsége egyetért a vállalatokra kivetett többletjárulék bevezetésével.

Az orosz–ukrán háború miatt veszteséges volt az OTP-csoport az idei első negyedévben.

A magyar kormány által meghozott döntést más uniós országok is követni fogják, így a légitársaságoknak alkalmazkodniuk kell az új helyzethez.

Akár már jövő pénteken tárgyalhatnak Németországban is az új adónem bevezetéséről.

A miniszter elmondta, hogy az adó részletszabályai a hétvégén jelennek meg a Magyar Közlönyben.

A növekvő költségeiket a cégek már tavaly sem hárították át meghatározó arányban az árérzékennyé vált vásárlókra, hanem azok nagyobb része a profitot terhelte.

Dömötör Csaba szerint ragaszkodnunk kell a rezsicsökkentés fenntartásához és a honvédelem erősítéséhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Van itt néhány tényező.

Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Elkapták a rendőrök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.