Egyelőre visszakozott a Wizz Air

A repülőjegyárak dinamikusan változnak, és elsősorban a kereslet és a kínálat határozza meg azok alakulását.

Thurzó
2022. 06. 14. 18:18
null
2018.07.03. Wizzair, Liszt Ferenc Repülőtér., Budapest. Fotó: Móricz-Sabján SImon Fotó: MORICZ SABJAN SIMON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizonyára diszkontversenytársa, a Ryanair példájából kiindulva, 

a Wizz Air úgy döntött, hogy nem terheli az utasaira a július 1-je előtt vásárolt jegyek esetén a kormány által kivetett extraprofit-különadó díját. 

Mint megírtuk, az árképzésével tisztességtelennek tűnő kereskedelmi gyakorlata miatt a Ryanair ellen fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult. 

Kedden a Wizz Air közölte, hogy ugyan a különadó minden valószínűség szerint érinti majd a jegyárakat, úgy döntöttek, hogy a korábban megvásárolt jegyeknél nem hárítják át az utazókra a jogszabályban meghatározott összeget. 

Ezzel együtt jelezték, hogy 

az extraprofitadó és az üzemanyagárak növekedése miatt a jövőben a viteldíjak várhatóan emelkedni fognak. 

– A repülőjegyárak dinamikusan változnak, és mint mindig, ezután is elsősorban a kereslet és a kínálat határozza meg azok alakulását – szögezte le a diszkont-légitársaság.

Az Airportal.hu szakmai híroldal szerint a KLM, az Air France, a Lufthansa, a British Airways, az EasyJet és a Qatar Airways üzleti szabályzatában is benne van, hogy az adónövekedés miatti pluszköltségeket akár utólag is átháríthatják az utasokra. 

Lapunknak Galgóczy Ferenc, a budapesti földi kiszolgálás szakértője korábban azt mondta, hogy az öt-tíz ezer forintért értékesített repülőjegyekre további extraadót is észszerű lenne kivetni, mert az agresszív árpolitika rendkívül káros a versenypiacnak.

 

Borítókép: Elrettentő példa lehet a versenytárs ellen indított eljárás (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.