Jegelnék a librát a piacszabályozók
Egyik állam sem szeretné, hogy egy világszerte milliárdos felhasználói bázissal bíró cég, a Facebook a pénzszolgáltató szerepét öltse magára.
Egyik állam sem szeretné, hogy egy világszerte milliárdos felhasználói bázissal bíró cég, a Facebook a pénzszolgáltató szerepét öltse magára.
A probléma magyar idő szerint 16 óra tájékán kezdődött, egyes felhasználóknak csak a fotók nem töltődnek be, míg mások bejelentkezni sem tudnak a közösségi szolgáltatásokba.
Kriptovaluta, a nemzetek és bankok felett átívelő pénzügyi rendszer. Hatással lehet-e egy ország sorsára egy óriáscég, amely virtuális pénzeket mozgat?
Kétmillió eurós (mintegy 645 millió forint) bírságot szabott ki a német Igazságügyi Hivatal (BfJ) a Facebookra, mert az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról, és e
Szarinnal fertőzött csomag miatt rövid időre kiürítették a Facebook kaliforniai központjának postázóit hétfőn.
Az új lakossági állampapír a vártnál népszerűbb és eredményesebb: az elmúlt néhány hét alatt több mint 1000 milliárd forintot jegyeztek belőle a magyar emberek – mondta a pénzügyminiszter.
A bitcoin árfolyama napjában ismét több ezer dollárt drágul, illetve esik, de általánosságban véve élénkülő kereslet várható a változatlanul kockázatosnak számító eszközök iránt.
A komoly pszichés terhet is jelentő cenzori munkát alulfizetik, és a tevékenységet egyre inkább a harmadik világba szervezik ki.
A librának hívott virtuális pénz mögé a legnagyobb közösségi oldal üzemeltetője mellett több mint húsz ismert multinacionális cég állt be.
A Fidesz addig marad az Európai Néppártban, amíg segítségére tud lenni a pártcsaládnak, hogy képes legyen megőrizni a saját értékeit – hangsúlyozta a Kormányinfón Gulyás Gergely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A már eddig többször hazugságon kapott Tisza Párt elnöke ezúttal az M1 riporterét vádolta hazugsággal.
Kitálalt a volt ukrán külügyminiszter.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
A tűzoltók több vízsugárral oltják a lángokat.
Orbán Viktor egy hétfői keltezésű levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
A tűzoltók több vízsugárral oltják a lángokat.
Orbán Viktor egy hétfői keltezésű levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.