Hatékonyabb volt a Fidesz facebookos kampánya
A térfél másik oldalán a Demokratikus Koalíció dominanciája volt megfigyelhető: Gyurcsány Ferenc pártja váltotta ki arányaiban a legtöbb – nagyjából 15 százaléknyi – reakciót.
A térfél másik oldalán a Demokratikus Koalíció dominanciája volt megfigyelhető: Gyurcsány Ferenc pártja váltotta ki arányaiban a legtöbb – nagyjából 15 százaléknyi – reakciót.
Nem ez az első alkalom, amikor Kerpel-Fronius Gábor becsmérlően nyilatkozik, a horvát-francia foci vb döntő után agyhalottnak nevezte Magyarországot.
Átalakítja a technológiai fejlődés az iszlám hívők szokásait a ramadán idején: a szent hónapot böjtöléssel és imával kell tölteniük, eltávolodva a világi szórakozástól.
Y generáció: az elveszett, tétova generáció. Múltunk közös, jövőnk bizonytalan. Mi vagyunk azok, akik beleszülettünk a szocializmus végnapjaiba.
A miniszterelnök Anna Adél keresztelőjéről posztolt egy fényképet, amelyen a kis csöppséggel karjaiban látható.
A Facebookon továbbra is a Fidesz mozgósít a legjobban, az ellenzéki pártok közül a Gyurcsány-párt a leghatékonyabb, az MSZP és a Jobbik kampánya pedig összeomlott.
Több mint hárommilliárd hamis felhasználói fiókot távolított el a Facebook 2018 szeptembere és 2019 márciusa közötti fél évben – közölte csütörtökön a közösségi oldalt üzemeltető kaliforniai székhelyű cég a közösségi előírások kikényszerítéséről szóló jel
Még a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-hálózat egyéb „jogvédő” szervezeteinél is sokkal hatékonyabbak az Avaazhoz hasonló alakulatok.
Rövid idő alatt 77 nemzeti, konzervatív és bevándorlásellenes Facebook-oldalt és -csoportot hallgattatott el a világ legnagyobb és legbefolyásosabb liberális aktivista hálózata, az Avaaz.
A külügyi tárca államtitkára emlékeztetett: ma van a manchesteri terrortámadás évfordulója, a terrorista egy koncerten robbantott, 22 embert megölt és sokakat megsebesített.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Újabb szankciókat jelentett be a brit kormány.
Eddig közel 400 ezer hallgatónak segített diplomához jutni a konstrukció.
Kigyulladt egy szoba, az épületet időben kiürítették.
Ugyanaz a műsorvezető ismét adásba került.
Nem jutottak át a hídon, a rendőrség feltartóztatta őket.
Szülők és orvosok figyelmeztetnek: veszélyes törvényjavaslatot készül elfogadni az osztrák parlament.
Különleges programokkal készülnek a Múzeumok éjszakájára.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Nem jutottak át a hídon, a rendőrség feltartóztatta őket.
Szülők és orvosok figyelmeztetnek: veszélyes törvényjavaslatot készül elfogadni az osztrák parlament.
Különleges programokkal készülnek a Múzeumok éjszakájára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.