Jöhet a tudathasadásos facebookozás
Négy alteregót adna a felhasználóknak, a valódi név használatának kötelezése nélkül.
Négy alteregót adna a felhasználóknak, a valódi név használatának kötelezése nélkül.

Az ír adatvédelmi hatóság döntése megnehezítené, hogy az európai felhasználók adatait Kínába továbbítsák.

Egyértelműen a szabálysértők mellett áll a főpolgármester.

A közösségi oldal nem továbbíthatja az európai felhasználók adatait az Egyesült Államokba.

Július elsejétől kapnak négybetűs, háromszámos, címeres rendszámokat az újonnan forgalomba helyezett autók.

Megfosztották vezetői szerepétől az egyik legnépszerűbb videómegosztó platformot.

Tömeges leépítés helyett pedig inkább elüldözné a nem elkötelezett dolgozókat.

Magyarországon a 15–29 évesek 81 százaléka tagja valamilyen internetes közösségi oldalnak, mégis hiányérzetük van.

Három a magyar igazság, egy a ráadás!

Baloldali kormányzás esetén a rezsicsökkentésnek és a benzinárstopnak is búcsút inthetnénk – hangsúlyozta a kormányfő politikai igazgatója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.