Ahogy arról már a Magyar Nemzet is beszámolt, Gyurcsány Ferenc visszavonult a politikától. Emellett bejelentették, Dobrev Klárával külön képzelik el az életüket, és elválnak. A jelek szerint nemcsak a közéletből tűnik el, hanem a közösségi médiából is. Május eleje óta a Facebook-oldalán nem tett közzé új bejegyzést, oldala nevébe pedig belekerült az „archivált” felirat is – írt róla a Mandiner.

Érdemesebb gyarapítani a hazát, mint meglopni.
– írja utolsó bejegyzésében az egykori bukott miniszterelnök, ami, valljuk be, tőle kissé furcsán hangzik. Gyurcsány Ferenc lemondatásával a DK 19-re lapot húzott, ugyanis legismertebb politikusukat próbálják most gőzerővel eltűntetni a párt környékéről, hátha így esélyt szerezhetnek arra, hogy 2026-ban bejussanak az Országgyűlésbe.