Jellemző, hogy a 2002-es választás legvisszataszítóbb és még a minden bokorban egy etnicista fasisztát kereső, az élők sorából két éve távozott Tamás Gáspár Miklós által is elítélt huszonhárommillió román munkavállalóval való riogatás is hozzá kötődik, amint azt megtudhattuk Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvéből.

Ennek az eszmei nyomvonalnak volt a meghosszabbítása a 2004. december 5-i gyalázat, amikor Gyurcsány az élére állt a külhoni magyarok, legfőképpen az erdélyiek ellen uszító rágalomkampánynak, aminek jövendölései közül egyébként semmi nem vált be, miután 2010-ben a magyar parlament megszavazta a magyar állampolgárság kibővítését a népszavazás-kezdeményezők által megfogalmazott kérdés szellemében.

Akkor kap igazán reflektorfényt a gyurcsányi nyílt magyarellenesség, ha a külhoni nemzettársaink millióinak lelki sebeket okozó kampányt összevetjük a volt miniszterelnök extrém migránspártiságával, valamint a nemzeteket és nemzetállamokat egyaránt középtávon felszámolásra ítélő Európai Egyesült Államok rémlátomásának támogatásával. Az üzenet világos: az ország magyar jellegét erősítő erdélyi magyarok nem kellenek, ellenben a terrort, az erőszakot, az európai gondolkodással ellentétes, vallásilag megalapozott értékrendet valló, beilleszkedni képtelen iszlám tömegek igen.

Ezek köztudott, kellő nyilvánosságot kapott tények. Kevesebb szó esik viszont arról, hogy hozzá kötődik egy vissza nem térő történelmi lehetőség kihasználásának elszabotálása. Az erdélyi magyarság tízévente kétszázezer lélekkel fogyatkozott a rendszerváltás óta eltelt időben. Ezt a vészes apadást állíthatta volna meg az 1992/1993 fordulóján megfogalmazott RMDSZ-es autonómiaprogram valóra váltása. 

Azt sem feledhetjük, hogy midőn a 2010-ben megválasztott magyar Országgyűlés elfogadta a magyar állampolgárság kiterjesztését minden azt igénylő magyarra, a három ellenszavazat közül az egyik Gyurcsányé volt. Azóta is a külhoni magyarok szavazati jogának megvonását a DK, valamint Jakab Péter veti fel újra és újra. 

Mindezek után az sem volt meglepő, hogy amikor 2013. október 27-ére a Székely Nemzeti Tanács megszervezte a nemzetközi közösség figyelmét a régió autonómiaigényére ráirányítani igyekvő nagyszabású akciót, a Székelyek Nagy Menetelését, ami mellett egységesen kiállt minden magyar szervezet és nemzetben gondolkodó magyar politikus, beleértve még a baloldal pártjait is (!), Gyurcsány énekelt ki egyedül a kánonból.

Meg egyébként Markó Béla, de ő akkor már nem töltötte be az RMDSZ elnöki tisztségét. Markó csak hozta a kötelezőt, akárcsak a minap, amikor beállva az Orbán Viktor tihanyi beszédét féktelen demagógiával félreértelmező globalista-ballib kórusba, nem átallotta azt nyilatkozni, hogy a romániai elnökválasztás Orbán Viktor veresége volt. Holott a valóság ennek szöges ellentéte. A világháló legnépszerűbb közösségi fórumán a választások előtti héten nem lehetett úgy végiggörgetni a hírfolyamot, hogy ne jöjjön be egy Orbán Viktor és Kelemen Hunor kézfogását ábrázoló fotó, azzal az üzenettel, hogy a magyar kormány mindenben az RMDSZ álláspontját támogatja. Markó a nemzeti oldal 2010-es átütő győzelme óta minden alkalmat megragad, hogy paradigmális kérdésekben támadja az Orbán-kormányt, legyen szó a nemzetállamról, az illiberális demokráciáról vagy a határkerítésről. 1996-ig visszanyúló, jól dokumentált történet ez, amit itt és most nem részleteznék, hiszen nem Markónak, hanem elvbarátjának a nemzetpolitikai öröksége a téma.

Mindezt Magyar Péter sem képes alulmúlni, annál is inkább, mert ő megkísérli összebékíteni a vizet a tűzzel, a nemzeti retorikát és szimbolikát a nemzetek felszámolására törekvő unió szolgálatával. A farizeus, jogtipró, korrupt, nemzet- és kereszténységellenes brüsszeli keserű pirulát cukormázzal vonja be, s úgy igyekszik beadni azt a magyar választóknak.

Láttunk már ilyet, az MDF az utolsó korszakában ugyanilyen hangokat pengetett, s a gyászos emlékű Bokros Lajost küldte ki az Európai Parlamentbe. Sorsát ismerjük: a szebb napokat látott párt az SZDSZ karjai­ban kötött ki, majd együtt kerültek a történelem szemétdombjára.

Csak idő kérdése, hogy a lufi kipukkanása után ez történjen a Tisza Párttal is. Jobb lenne előbb, mint utóbb.