Nem kell levéltárakban kutakodó gasztro-történésznek lenni ahhoz, hogy egyre mélyebbre hatolva a magyar konyha múltjában, akár csak a világhálón hozzáférhető forrásokat használva, magunk is meggyőződjünk arról, hogy jelenlegi kulináris kultúránk legmeghatározóbb fűszerének, a paprikának a dominanciája nagyjából másfél évszázados múltra tekinthet vissza. Alapvető kérdés volt a magyar gasztro-forradalom hajnalán, a kétezres évek elején, hogy ehhez miként viszonyulunk, vállaljuk-e ezt az örökséget, vagy megpróbáljuk újrateremteni a magyar konyhát mélyebbre nyúlva a múltban.
A választ az idő megadta, a magyar ízekre alapozó csúcséttermek olyan „hagyományossá vált” fogásokból indulnak ki, melyekkel minket azonosítanak s melyekkel mi magunk is azonosulunk. Azokat prezentálják korszerű technológiával, esetenként továbbgondolva, netán kiegészítve olyan zöldfűszerekkel, melyek még a népdalkincsünkben is szerepelnek. (Ez is jelzi egyébként, hogy a népi konyha sok esetben gazdagabb fűszerezésű volt, mint amivé az éttermi lett a kommunista korszakban.)


























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!