Újabb fordulat: mégis meghúzta a ravaszt Alec Baldwin a Rust forgatásán
Az FBI vizsgálata szerint a fegyvert nem lehetett volna elsütni a ravasz fizikai meghúzása nélkül.
Az FBI vizsgálata szerint a fegyvert nem lehetett volna elsütni a ravasz fizikai meghúzása nélkül.
A hatóság állítása szerint a lefoglalt iratok között több minősített, köztük szigorúan titkos volt.
Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.
Magyarország lehet az egyik útja az ukrajnai segélyfegyvereknek a feketepiacra.
Az FBI bizonyítékai alapján szokatlan keresetkiegészítési formát választott magának.
A módszer lényege, hogy a veszélyes anyagokat nem az elszállítást követően, hanem még a helyszínen vetik vizsgálat alá.
A gyilkos naplójában vallotta be tettét, mielőtt öngyilkosságot követett el.
Szén-dioxid szivárgás történt a spanyolországi Tarragona egyik atomerőművében.
A 48 éves férfi rajta van az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) körözöttjeinek listáján, több pontban is vádat emeltek ellene.
Többek közt pénzmosás, zsarolás és illegális lehallgatás miatt nyomoznak az alumíniumipari mágnás ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Tombol a kettős mérce.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.