A franciák besokalltak az ukrajnai fegyveradományoktól
Inkább a szerződések és a közös gyártás felé terelnék az ukránokat.
Inkább a szerződések és a közös gyártás felé terelnék az ukránokat.
Így már mindannyian őrizetben vannak a szegedi bajkeverők közül.
A migráció ösztönzése oda vezetett, hogy automata fegyverekből tüzelnek a határőrökre – mondta a külügyminiszter.
A férfi vasárnap hajnalban jelentkezett kilépésre Szerbia irányába Röszkénél. Amikor ellenőrizték, egy fegyvert találtak nála betárazva.
Nem tudja senki, hogy mi és mikor zavarta meg Juhász László elméjét, és hogyan jutott el a robbantásig.
„Mi haszna volt? A nyugati országok már semmit nem akarnak adni Ukrajnának” – mondta Leonyid Kucsma volt ukrán államfő egykori tanácsadója.
There's a new rift in Ukraine-Poland relations.
Újabb törés az ukrán–lengyel kapcsolatokban.
Két feltételezett tettest már elfogott a rendőrség, társaikat szintén azonosították, őket még keresik.
Kim Dzsong Un még ebben a hónapban Oroszországba utazik, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.