Sorosék támogatják a leváltott főigazgatót
A spakuláns szervezete rendre manipulálni kívánja a választásokat, és sosem a jobboldal javára.
A spakuláns szervezete rendre manipulálni kívánja a választásokat, és sosem a jobboldal javára.

A járvány elleni küzdelem nem tűri, hogy bárki a betegek ellátását, életét veszélyeztesse.
Az ellenzék riogatásaival ellentétben nem okozott rohamot vagy fennakadást az iskolaérettség vizsgálatának új rendszere, a kérelmek elbírálása rendben és időben zajlik.

Az amerikai szenátusban szerda este felmentették az amerikai elnököt az ellene folytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében felhozott két vádpont alól.
Akár napokon belül leszavazhatja a vádpontokat az amerikai szenátus a Donald Trumppal szembeni közjogi felelősségre vonási tárgyalások után.

A biztonságos betegellátás és a törvényes működés érdekében a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ javaslatára Kásler Miklós indoklás nélkül felmentette tisztségéből Dr. Badacsonyi Szabolcsot.
A vörösiszapper mind a tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte pénteken az utolsó szó jogán felszólalva a Győri Ítélőtáblán.
A vádhatóság azt állította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a mezőgazdasági minisztérium főtitkárával, Virgil Gamannal együtt 40 ezer euró (12,8 millió forint) csúszópénzt kért és kapott a Romexpo kiállítási komplexum vezetői



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.