Soha nem volt még ennyire borúlátó a német gépipar
Az aggodalom főként az emelkedő energia- és munkaerőköltségekre vezethető vissza.
Az aggodalom főként az emelkedő energia- és munkaerőköltségekre vezethető vissza.
Elégedetlenek a vállalatvezetők a friss diplomásokkal, fiatalok meg a munkáltatókkal.
Bizakodóak a magyarok, derül ki a Nézőpinti Intézet kutatásából.
Magyarország a tíz témakörből nyolc esetében az első tíz legjobb teljesítményt nyújtó ország közé került a Világbank felmérésében.
A felmérés alapján a magyar sportolók teljesítménye 26 százalékos javulást mutat az 1896-os athéni olimpiához képest.
Egy, a Donald Trump elleni második merényletkísérlet után végzett közvélemény-kutatás szerint a demokraták több mint negyede úgy véli, hogy az ország jobban járt volna, ha a merénylők sikerrel járnak.
A minapi interjúiban is érezhetően idegesen viselkedett, ezzel elvesztheti bizonytalan szavazóit.
Angela Merkel migrációs politikáját ma már egészen másképp ítélik meg a németek, mint 2015-ben.
Közvélemény-kutatás: a többség azt akarja, hogy a választás győztese alakítson kormányt.
Az idősebbek jobban örülnének Trump visszatérésének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
2020 elejéhez képest kilencszeresére nőtt a tisztán elektromos gépjárművek száma Magyarországon.
Észak-Németországban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szíriai bűnöző klánok jelentősen erősödnek.
Megnyílt az út a családi adókedvezmény duplájára növelése előtt is.
Így szervezi meg a migrációt Brüsszel.
The new European Commission has begun its work.
Dömötör Csaba élesen bírálta Didier Reynderst, akit korrupció és pénzmosás gyanúja érint.
Kiderült az is, mitől romolhat meg a szülő-gyerek kapcsolat.
Vádat emeltek egy zalai sportegyesület vezetője ellen.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.