Egy átlagos amerikai 9 évet tölt az életéből a mobilját bámulva
A millenniumi generáció tagjai kötődnek legjobban a mobiljukhoz.
A millenniumi generáció tagjai kötődnek legjobban a mobiljukhoz.
A szokásos üzletmenethez való visszatérés helyett a dolgozók immár világszerte a saját feltételeik szerint alakítják az üzleti világ jövőjét.
Furcsa válságot élünk, hiszen pörög a hitelezés Közép- és Kelet-Európában.
Habár a koronavírus komoly hatással volt kiadásainkra, azért így is bőven találunk majd ajándékot a fa alatt
Meglepő eredmény született az emberek stressz-szintjét Európa-szerte vizsgáló felmérésben.
A korábbi évekhez hasonlóan ellentmondásosan látják a nyugdíjjövőjüket a jelenleg még aktív magyarok.
A tömegközlekedési eszközökön utazók közül a legtöbben a járművek rendszeres fertőtlenítését tartják fontosnak
Belgiumban minden századik lakos lehet vírusfertőzött. Németországba szállítanak holland betegeket.
Az Európai Bizottság pénteken közzétett felmérése érdekes és tanulságos eredményeket hozott.
A nők és a fiatalabbak óvatosabbak, és a nem Budapesten élőket is fokozottabb odafigyelés jellemzi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A korábbi magyar válogatott focista a drámai vereség pillanatában összeveszett Márton Gáborral.
Once again this year, the Easter ham is cooking, and now government members share how they prepare it.
Az orosz elnöknek több helyről is üzentek.
A mesterséges intelligencia segítségével az ünnepi hagyományok is megváltoznak.
A Carlex Design a szintén lengyel ScaleWings által készített P–51 Mustang vadászrepülő-replikát is ad, ha a vevő azt kéri.
Hitchcock szellemét próbálja megidézni a Gyilkos randi, de bámulatosan rossz lett a végeredmény.
Az éjszaka tűz ütött ki Hajdúszováton is.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
A Carlex Design a szintén lengyel ScaleWings által készített P–51 Mustang vadászrepülő-replikát is ad, ha a vevő azt kéri.
Hitchcock szellemét próbálja megidézni a Gyilkos randi, de bámulatosan rossz lett a végeredmény.
Az éjszaka tűz ütött ki Hajdúszováton is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.