Jancsi és Jano
A többnyelvűségi gyakorlatért küzdeni izgalmas és összetett nyelv(észet)i és nyelvpolitikai feladat.
A többnyelvűségi gyakorlatért küzdeni izgalmas és összetett nyelv(észet)i és nyelvpolitikai feladat.
„Csak úgy maradunk meg magyarnak, ha megmaradunk közép-európainak mi, magyarok, szlovákok, lengyelek és csehek”.
Szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról Révkomáromban.
A Megidézett Kárpátalja táncantológiát Királyhelmecen, Füleken, Komáromban és Somorján adják elő.
Lehetővé válik, hogy 2006 óta először egyetlen magyar párt induljon a szlovákiai választásokon.
„A szlovák kormányzat már korábban is kettős mércét alkalmazott a hatályos törvények betartatása terén.”
Ez a rendelet tetőzte be a magyarok és németek jogfosztását, mert vagyonuk után állampolgárságuktól is megfosztotta őket.
Célunk a szülőföldünkön való megmaradás – nyilatkozta lapunknak a felvidéki MKP új elnöke.
Emellett példát mutatott a fiatalabb generációknak antikommunizmusból is – mondta Potápi Árpád János.
Forró Krisztián, a 2016 júniusában megválasztott Menyhárt Józsefet váltja az MKP élén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kétszázmillió forintot bukhat a főváros Szentkirályi Alexandra szerint.
Újra meg kell mutassuk, hogy a magyar emberek békét szeretnének – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
Nem mindannapi helyzetbe kerültek a magyar huszárok.
Felmerült a bűncselekmény gyanúja.
Ukrajna további támogatásáról egyeztettek.
Óriási a tűz a parlament épülete előtt.
Megszólalt Moszkva.
A Spanyol Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága egy meccsre tiltotta el a trénert.
Elképesztő dolgot mondott a neves román edző a Csíkszereda magyar védőjéről.
Huszonhárom embert szállítottak kórházba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.