Tömegverekedés a pályán: egymásnak estek a játékosok és a drukkerek + videó
A futballisták a pályán szerették volna megünnepelni győzelmüket, amit a szurkolók nem néztek jó szemmel.
A futballisták a pályán szerették volna megünnepelni győzelmüket, amit a szurkolók nem néztek jó szemmel.

A válogatott középhátvéd távozhat a Hoffenheim csapatától, de a Galatasaray nincs képben.

A Fenerbahce maradt veretlen az Euroligában, a Diósgyőr nem tudta megszorítani, de a második helyen áll.

A magyar válogatott védő a Fenerbahcétól a Bundesligába szerződik a török sajtó szerint.

Nemrég még kész tényként kezelték, hogy a magyar válogatott futballista a Bundesligába igazol.

Frissítés: a török sajtó úgy tudja, a Fenerbahce megegyezett a magyar védő eladásáról az Unionnal.

Bár már egyértelműnek tűnt, hogy a válogatott futballista a Bundesligába igazolt, ez egyelőre nem történt meg.

Jó hangulatban érkezhetnek az utolsó légiósok is a válogatott telki edzőtáborába.

Szalai Attila csapata, a Fenerbahce nyert, de legfőbb ellenlábasa, a Galatasaray is győzött, így utóbbi csapat nyerte meg a török bajnokságot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.