Szalai Attila édesapja kifakadt: ennek így semmi értelme nincs!

A Hoffenheim labdarúgócsapatában szereplő Szalai Attila ma az Augsburg elleni, idegenbeli felkészülési mérkőzésen – amelyet a Hoffenheim 1-0-ra elveszített – kezdőként lépett pályára, a második félidőre pedig sorcsere történt. A 41-szeres válogatott, 25 éves Szalai nem számít alapembernek csapatában, és édesapja, id. Szalai Attila úgy véli, hogy ha a helyzete januárban nem javul, akkor váltania kell.

2024. 01. 06. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem hiszem, az bárkinek is az érdeke lenne, hogy ücsörög, mit tudom én, hányadik játékosként a kispadon. Igazából ha az én személyes véleményem számít, én nem is tenném, én nem is ücsörögnék – mondta az M1 aktuális csatornána id. Szalai Attila, aki szerint fia csapata egyik legjobb védője. – Nagyon nehéz úgy játszani, hogy három-négy-öt hétig ül valaki a kispadon, aztán beteszik a kezdőbe, azonnal kiemelkedőt kell nyújtania, de ha jól is játszik és győztes csapatban volt, akkor is kimarad megint, akik meg játszanak a helyén, folyamatosan hibáznak. Én azt mondom, ha ez velem történne, én biztos, hogy türelmetlenebb lennék. Atti dolgozik keményen, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Ha nem játszatja az edzője januárban – lesz három bajnoki –, akkor szerintem nincs értelme maradnia Hoffenheimben. Nekem ez a véleményem – szögezte le id. Szalai Attila.

Szalai Attila
Szalai Attila ezúttal ott volt a Hoffenheim kezdőcsapatában

Szalai Attila aligha megy a Galatasaray csapatához

Azzal kapcsolatban, hogy a török sajtóban felröppent, Szalai esetleg korábbi csapata, a Fenerbahce nagy riválisához, a Galatasaray-hoz kerülne, id. Szalai Attila úgy fogalmazott:  – Soha ne mondd azt, hogy soha, de ennek a hírnek nem hiszem, hogy bármilyen valóságalapja is lenne. 

Ezt azzal egészítette ki, hogy ha egy olyan nagy családhoz tartozik valaki, mint amilyen a Fenerbahce, akkor nem valószínű, hogy pont a legnagyobb konkurenciához igazol.

A gödi nevelésű középhátvéd a Rapid Wienben lett profi játékos, az osztrák klub után Mezőkövesden, majd a ciprusi Apollon Limasszolban játszott, mielőtt 2021 januárjában Törökországba igazolt. A Fenerbahcében 117 mérkőzésen szerepelt. A magyar válogatott alapemberének számító játékos a Hoffenheimhez tavaly júliusban szerződött, de német csapatában – amely 16 forduló után a hetedik helyen áll a német élvonalban – nem kap rendszeres játéklehetőséget.

Sallai Roland duplázott

Ugyancsak ma felkészülési mérkőzésen a Freiburg idegenben 5-2-re verte az Eintracht Frankfurtot, a győztes csapatban Sallai Roland két gólt szerzett.

Borítókép: Szalai Attila (Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/Hasan Bratic)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.