Ez, és az a tény, hogy a Fenerbahce az utóbbi hetekben két brazil és egy francia belső védőt is szerződtetett, arról árulkodik, hogy a török klub már nem számol Szalai Attilával. A magyar és osztrák csapatoknál pallérozódó Szalai 2019-ben Mezőkövesdről igazolt az Apollon Limassolhoz, ahonnan 2021 januárjában valamivel több mint kétmillió euróért szerződtette a Fenerbache. Az isztambuli klub színeiben 117 tétmérkőzésen lépett eddig pályára, az előző idényben Török Kupát nyert – és minden bizonnyal itt megáll ez a statisztika.
Szalai Attila ugyanis pénteken este érzelmes videóban elköszönt a Fenerbahce szurkolóitól. Ezt mondta törökül: „Kedves Fenerbahce család! Szeretnék köszönetet mondani mindenért. Szeretlek benneteket. Hamarosan találkozunk, sok sikert kívánok!”
A török sajtó szerint a magyar védő már elhagyta Isztambult, és úton van a Hoffenheimhez, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírja a szerződését. Yagiz Sabuncuoglu török újságíró is úgy tudja, a Fenerbahce és a Hoffenheim már megegyezett egymással Szalai átigazolásáról, a Sports Digitale szerint a transzfer összege 15 millió euró lehet minden bónusszal együtt. Amennyiben a klubváltás ténye és az összeg is igaz, akkor Szalai Attila lesz a Hoffenheim rekordigazolása, ugyanis a német klub eddig Didier Samassékouért fizette a legtöbbet, aki 2019-ben 14 millióért érkezett hozzá a Salzburgtól.
Borítókép: Szalai Attila többé már aligha játszik a Fenerbahce mezében (Fotó: AFP/Anadolu Agency)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!