A Limbó hintó mindent vitt és mindenkit magával sodort
Az előadók között pedig Kovács Kati győzött, ezzel ő lett az egyedüli, aki háromszor nyert Magyarországon táncdalfesztivált.
Az előadók között pedig Kovács Kati győzött, ezzel ő lett az egyedüli, aki háromszor nyert Magyarországon táncdalfesztivált.

A Hungaria együttes Fenyő Miklós vezetésével rögtön az Illés–Metro–Omega „szentháromság” után következett nemcsak a népszerűségi sorrendben, hanem a lemezeladásban is.

Zenés utazásra hív a húszéves Roxínház a magyar kultúra napján. A kaposvári teátrum különleges összeállítását a mai napon ingyenesen tekinthetjük meg.

A Kádár-rendszer kultúrpolitikájának enyhülése a nyolcvanas évek közepétől abban is tetten érhető volt, hogy néhány vallási tematikájú művészeti alkotást is engedtek megjelenni.

Barázdák között címmel látott napvilágot Majnik László sorozatának harmadik kötete, amelyben a szerző aprólékos műgonddal elemzi a zenekar kiadványait.

Nagy slágereit mindenképpen elénekli majd, de sorra kerül a „szobafogságban” írt dalai közül is néhány.

A Koncert a Marson Fenyő Miklós és csapatának debütáló albuma, amellyel a nagy 1968-as Ki mit tud?-os sikerük után újra meghódították a nagyérdeműt.

Erdős előszeretettel fitogtatta hatalmát olyan zenekarokkal szemben, amelyeket nem szeretett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

A kisgyermekek énekelve várták a nagyszakállút.

Boldog Mikulást kívánt Orbán Viktor minden gyermeknek

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

Elképesztő felvételek a drogháborúról.

Régi idők ünnepe új köntösben.

A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.

Többször felmerült már, hogy aprócskának számító termőterületünkre tekintettel az egyes fajták, bortípusok legjobbjai számára érdemes lenne borvidékek felett átívelő eredetvédelmi és minőségi kategóriát létrehozni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.