Ferenc pápa Budapesten személyesen találkozik rászorulókkal
A fővárosi rendezvénynek a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet templom ad otthont.
A fővárosi rendezvénynek a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet templom ad otthont.
Jézus, vér, víz, folyó, arany, fehér.
A La Repubblica című lap tudósítójának kérdésére erősítette meg, hogy az eddigi tervnek megfelelően április végén Magyarországra látogat.
A szertartásokat viszont nem ő celebrálja.
Kontinensünk gondolkodását a ferences szerzetes szerint alapvetően ma is Jézus tanítása formálja.
Kórházba szállítása után ismét találgatni kezdtek a lemondásáról.
A 86 esztendős katolikus egyházfőt addig tartják bent, ameddig csak szükséges.
A 86 éves egyházfő már előkészítette lemondólevelét, ha egészségi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.
A háromnapos látogatás követésére a Vatikán és a nemzetközi sajtó is készül.
A riadt és elveszett világnak üzen majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.