Hatalmas tömeg előtt mutatott be szentmisét Ferenc pápa Kelet-Timoron
A Vatikán után a legynagyobb katolikus lakosságú országban százezres tömeg követte Ferenc pápa szentmiséjét.
A Vatikán után a legynagyobb katolikus lakosságú országban százezres tömeg követte Ferenc pápa szentmiséjét.
Folytatódik Ferenc pápa 45. apostoli látogatása. A katolikus egyházfő szeptember 9-én Pápua Új-Guineából Dilibe, Kelet-Timor fővárosába érkezett helyi idő szerint kora délután, ahol két napot tölt majd a hívők között.
Hét terrorgyanús személyt tartóztattak le Indonéziában, mert meg akarták gyilkolni vagy sebesíteni Ferenc pápát.
A katolikus egyházfő 87 évesen is útra kelt.
Vallások közötti találkozón vett részt Ferenc pápa.
A katolikus egyházfő többször felajánlotta a Vatikán közvetítését a háborús felek között.
Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyhez szerinte „etikai algoritmusok” szükségesek.
Közleményben igyekezett tisztázni a katolikus egyházfőt a Vatikán.
Ferenc pápa a Szentlélek feladatának nevezte, hogy az egymással ellentétes helyzetekben és a konfliktusokban helyreállítsa a harmóniát „a szívekben, a családokban, a társadalomban és az egész világon”.
Erdő Péter bíboros a Szentlélek ajándékairól, Ferenc pápa csíksomlyói miséjéről és a bukaresti magyar ajkú katolikus közösségről beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az argentin futballsztár családjával együtt látogatott ki a Miami Openre.
Csak tizenhat mérkőzést kapott a brazil labdarúgó-válogatott kispadján Dorival Júnior.
Trump lépéseivel lezárná az orosz-ukrán háborút, miközben a háborúpárti Európa háborús pszichózisban szenved. Legutóbb egy 72 órás túlélőcsomagot mutatott be Brüsszel.
Új trükk terjed a személyes adatok megszerzésére.
Aki nem vigyáz, akár meg is vakulhat a jelenségtől.
Oroszország nem akarja és nem fogja megtámadni a Nyugatot, nem fog megtámadni egyetlen NATO-tagállamot sem. És ezt az idióta gazemberek is tudják.
A Nyelvőrző Szalon estjén A magyar nyelv évezredei című kiállításról is szó volt.

Az első öt évre szóló teljes költség 2,5 ezer milliárd euró lenne, amely az EU éves költségvetésének 12,5-szerese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.