Fideszes javaslat menthette meg Siófokot a súlyos pénzügyi büntetéstől
A Tóth Gergely vezette Fidesz-frakció kezdeményezése nélkül a baloldali önkormányzat akár százmilliós bírságot is kaphatott volna.
A Tóth Gergely vezette Fidesz-frakció kezdeményezése nélkül a baloldali önkormányzat akár százmilliós bírságot is kaphatott volna.

Nagy István agrárminiszter szerint a gaz és az igaz között egészen kicsi a különbség.

Szentkirályi Alexandra a főváros támogatását sürgeti.

„Várjuk az ötleteket.”

Szentkirályi szerint a főváros rosszul gazdálkodik.

A főpolgármestert bírálta a budapesti Fidesz-frakció vezetője.

Digitális polgári kör a főváros jövőjéért.

Fáj az igazság a Tisza Párt elnökének.

A zenész legutóbb azzal került a figyelem középpontjába, hogy egy fideszeseket minősítő szöveget osztott meg.

Folytatjuk – jelezte Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.