Az ellenőrök is megkapják a pluszpénzt
Korábban épp a megfigyelők tevékenységét sérelmezték a kukások.
Korábban épp a megfigyelők tevékenységét sérelmezték a kukások.
A főpolgármester viccelni próbált: sajtóperekből fizetne a szemétszállítóknak.
Még csak október eleje van, de ezt a teljesítményt biztosan senki nem fogja felülmúlni.
Még pénteken is sok helyen halomban állt a szemét a fővárosban. A főpolgármester perrel fenyegette a sajtó munkatársait.
Az állami cég idén 1,4 milliárd forinttal többet utalt át a fővárosnak, mint amennyi a szemétdíjból befolyt, s ezenfelül további egymilliárdot fizetett ki.
Mártha Imre vélhetően a szemétszállítókat akarta hergelni.
A főváros helyett a kerületek végzik el a városüzemeltetési feladatokat és fizetik a számlát.
Az FKF, mint munkáltató egyoldalúan döntött az árak megemeléséről, holott ez korábban minden évben a bértárgyalások részét képezte.
Bár a főváros rendszeresen arra panaszkodik, hogy nincs pénze, úgy látszik, ez most nem jelentett gondot.
Lapunk arra volt kíváncsi, hogy van-e arra lehetőség, hogy a faanyagot szervezetten eljuttathassa a rászorulóknak az, aki esetleg ezt szeretné. Budapesten jelenleg nem találtunk ilyen lehetőséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Idén is sokszínű és izgalmas lesz az összeművészeti fesztivál.
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
Ezt nem fogják elhinni!
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.