Fenyeget-e sugárzás? Utánajártunk
Van, aki még ma sem bízik a mikrohullámú sütőben, pedig mindegyiket bevizsgálják.
Van, aki még ma sem bízik a mikrohullámú sütőben, pedig mindegyiket bevizsgálják.

Keresztbe tenne a hivatal az alkalmazottaikat be nem jelentő cégeknek is, és a reklamáló vásárlókat sem tudják majd egykönnyen elhajtani a kereskedők.

A platform vitatható gyakorlatát a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálta.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak számít a túl hosszú akciós időszak.

Teljesen új témavizsgálat többek között a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások alkalmazásának vizsgálata.

Az ellenőrzések 2023-ban kiterjednek a gyermekeket és fiatalkorúakat védő reklámszabályok betartására is.

Az elmúlt időszakban a magyar hatóság több népszerű webáruház akciótartási gyakorlatát is jogsértőnek találta.

Ha jót akarunk magunknak, érdemes nem csak a reklámoknak hinni és a több száz éves múltú márkákba vetett hitünkre számítani.

Az állampolgárok mint fogyasztók jogainak az érvényre juttatását is fontosnak tartja a kormány – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

A GVH Versenytanácsa az elmúlt bő évtizedben jelentős mértékű bírságot szabott ki versenykorlátozó magatartások miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.