Fontos új területeket is vizsgál idén a fogyasztóvédelem
Teljesen új témavizsgálat többek között a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások alkalmazásának vizsgálata.
Teljesen új témavizsgálat többek között a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások alkalmazásának vizsgálata.

Az ellenőrzések 2023-ban kiterjednek a gyermekeket és fiatalkorúakat védő reklámszabályok betartására is.

Az elmúlt időszakban a magyar hatóság több népszerű webáruház akciótartási gyakorlatát is jogsértőnek találta.

Ha jót akarunk magunknak, érdemes nem csak a reklámoknak hinni és a több száz éves múltú márkákba vetett hitünkre számítani.

Az állampolgárok mint fogyasztók jogainak az érvényre juttatását is fontosnak tartja a kormány – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

A GVH Versenytanácsa az elmúlt bő évtizedben jelentős mértékű bírságot szabott ki versenykorlátozó magatartások miatt.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a légitársaság ellen a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma.

Felháborodott a büntetés miatt a Blue Air vezetése, azt is nehezményezték, hogy a hatóság adatai hibásak.

Az igazságügyi miniszter szerint naiv dolog nyugvópontot várni az európai politikában.

A Ryanair gyakorlata folyamatosan jogsértő, miközben jellegzetesen gyarmati logikával lényegében lenézi a magyarokat, az európai normarendszert.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Vége a kakaduhajszának.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.

There is real danger, and we are standing up because now is the time to stand strong, Hungary's Prime Minister said at the anti-war rally in Gyor.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.