A Föld körül keringő luxusszállodát akarnak építeni
A gyűrű formájú hotel forgását négy hajtómodul működteti, hogy létrejöjjön a mesterséges tömegvonzás.
A gyűrű formájú hotel forgását négy hajtómodul működteti, hogy létrejöjjön a mesterséges tömegvonzás.

Az ENSZ készülő biodiverzitási egyezményének tervezetéről tárgyaló felek hétfőn környezetvédelmi javaslatokat tettek közzé.

Úgy találhatnák meg bolygónkat, ahogy a földi csillagászok más csillagok körül keringő égitestek, azaz exobolygók után kutatnak.

„Energia-egyensúlytalansága” nagyjából megkétszereződött 2005 és 2019 között.

Egy kutatás szerint a Földet és az élővilágot jelentősen befolyásoló geológiai események 27,5 millió évente ciklikusan ismétlődnek.

A földfelszín alatt felfedezett víz a tesztek alapján nagyjából 2 milliárd éves.

A teljes holdfogyatkozás során a Hold teljesen a Föld árnyékába kerül. Ilyenkor azonban nem sötétedik el teljesen a holdkorong.

Több cápafaj hosszú utazásokat tesz meg, hogy évről évre eljusson bizonyos helyszínekre.
Megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX amerikai magánvállalat űrhajója fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik 168 napot töltöttek a világűrben. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetít

Hatalmas mennyiségű föld zúdult egy észak-walesi strandra hétfőn délelőtt – számol be a Walesonline alapján az Origó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.

Fejezetek a magyar sportrádiózás legemlékezetesebb pillanataiból. Rádió és olimpia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.