Most, hogy a csapat azonosította ezeket az érdekes csillagrendszereket, elkezdhetik szűkíteni azon (közeli) exobolygók körét, amelyek a legérdekesebbek a földönkívüli intelligencia szempontjából. Közelebbről megismerhetik ezen bolygók tulajdonságait a James Webb űrtávcső segítségével – egy nagy infravörös teleszkópról van szó –, amelynek kamerái és spektrométerei nagyon halvány jeleket képesek felfogni. A várhatóan még idén útnak induló űrtávcső érzékenységének köszönhetően részletes adatokat kaphatunk távoli világok légköréről, lehetővé téve a csillagászok számára az élet jeleinek sokkal pontosabb észlelését.
Lisa Kaltenegger szerint a velünk kommunikálni akaró távoli intelligenciák csak nagyon kis része lehet azoknak az életformáknak, amelyek remélhetőleg bőségesen léteznek a kozmoszban.
– Hogy miért nem jelentkeztek ezek a feltételezett életformák? – veti fel a kutató. Szerinte talán azért, mert a messziről figyelő idegennek (még) nem vagyunk elég érdekesek. A Nature-ben közölt eredmény időzítése kiváló – néhány nappal előzte meg az amerikai kormányzat ufókról szóló jelentését. Utóbbiban 144 megmagyarázhatatlan objektum megfigyeléséről adtak hírt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!