„Magyarul álmodsz, magyarul sírsz” – II. rész
Földes László (Hobo) sajátos látásmóddal meséli el életét és országunk történetét, és mint egy rossz álmot, elbúcsúztatja a kommunizmust.
Földes László (Hobo) sajátos látásmóddal meséli el életét és országunk történetét, és mint egy rossz álmot, elbúcsúztatja a kommunizmust.

A rendszerváltozás a könnyűzenei élet produktumain is erős nyomot hagyott, jó példa erre a Hobo Blues Band lemeze.

Az Irodalmi Magazin legújabb számában a költőt és embert, valamint az életművét teszi vizsgálat tárgyává.
Az elektrofenegyerek Yonderboi is Pilinszky saját fölolvasását használja hangmintának.

A magyar költészet napját 1964 óta, 56 éve ünnepeljük ezen a napon, József Attila születésnapján.

Száműzött lovagok, nyomorult hajtók, kitagadott fattyúk, táncoló állatok, üzekedő mesehősök és vér, vér mindenütt. Bolondok, szüzek, költők és kisfiúk menekülnek a falka elől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.

A győri és nyíregyházi telt házas nagygyűlés után Kecskeméten beszélt sorskérdéseinkről a miniszterelnök.

Magyarország kormánya kitart a béke mellett.

A politikus Gulyás Márton minden kérdésére választ adott.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Aki ma Csíkszeredában olyan kávét akar inni, mely világon bárhol csúcsminőséget képviselne, már három hely közül is választhat.

Elsöprő sikert arattak a koncertkörúton.

A beszélgetés során szóba került válogatottunk különleges meze is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.