Hatvanötezer ember könnyebbülhet meg, újra működik a gázszolgáltatás Nógrádban
Szombat hajnalban visszaállt a gázszolgáltatás.
Szombat hajnalban visszaállt a gázszolgáltatás.
Gyürk András sajtóközleményében leszögezte, „ez egy barátságtalan lépés Közép-Európával szemben”.
Hogyha ez a szállítási útvonal nem működne, akkor nagy bajban lennénk a tárcavezető szerint.
Jóval felkészültebbek vagyunk a téli időszakra, mint az európai átlag – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Az oroszokkal való együttműködés meghatározó marad Magyarország energiaellátásának biztonságában.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrajnai háború nyomán előállt tragikus helyzet minden aspektusára csak a béke jelentheti a megoldást.
A tárolók kötelező feltöltése is megugorhatatlan akadálynak tűnik a szomszédban.
Az MVM földgázelosztó társaságainak legfőbb célkitűzése az elosztóhálózat biztonságos üzemeltetése és fejlesztése.
Magyarországot említette pozitív példaként Ludovic Orban román miniszterelnök, amikor a bukaresti kormány egyik kiemelt tervének nevezte a földgázhálózat kiterjesztését.
Magyarország részt vállal a környező államok ellátásában is, hiszen Szerbia és Bosznia kizárólag innen juthat gázhoz – közölte Kaderják Péter, az energiaügyekért felelős államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.