Csúnyán veszni hagyta a magyar játékos a 106 milliós főnyereményt
Nem ez az egyetlen eset.
Nem ez az egyetlen eset.

Német üzleti társaság vezetőjének adta ki magát, majd százmilliót csalt ki emberekből.

A többlet részben a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből, a vártnál magasabb inflációs és belső fogyasztási pályából és az extraprofitadókból származik.

Elég gyorsan, egy óra alatt elkapták a rendőrök.

A Ferencváros tavalyi pénzügyi eredményét csak a 2020-as év múlta felül, amikor a BL-ben szerepelt a csapat.

Az amerikai munkaerőpiaci adatok péntek délutáni közlése előtt új lendületet vett a forint erősödése.

Pozitívan reagáltak a piacok Varga Judit igazságügyi miniszter bejelentésére.

Az idegenforgalom válságállónak tűnik, amit a kínai nyitás és az atlétikai vb is élénkíthet.

Tovább erősödhet a közeljövőben a magyar fizetőeszköz.

A magyar nemzeti deviza ezen a héten is folytatni tudta korábbi erősödő trendjét, a jelenlegi ársáv tartósnak látszik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.