Év végéig tízmilliárd forintnyi adóbevételre számít még a főváros
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes beszámolt róla, hogy jelenleg négymilliárd forint van a főváros számláján.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes beszámolt róla, hogy jelenleg négymilliárd forint van a főváros számláján.

A temetőhelyzet súlyos, emiatt kellett megszólalnia a főpolgármester helyettesének.

A Fidesz–KDNP frakcióvezetője élesen bírálta Karácsony Gergelyt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

A projektet 2019-ban állította le Budapest baloldali vezetése, azóta sem tettek semmit a beruházás befejezése érdekében, pedig a kormány korábban több tíz milliárddal támogatta a beruházást.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes elmondta, hogy egy ötvenmilliárdos faktorkeretet kellett nyitniuk, ami az utolsó negyedévi közlekedésszervezési díjat tartalmazza.

Úgy tűnik, egyre kellemetlenebb a Demokratikus Koalíciónak a főpolgármester botránya.

Wintermantel Zsolt, a budapesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője jelezte, hogy a főpolgármester szembemegy a valósággal.

A BKK kiemelten figyel a 4-6-os vonalra, ám az agresszív koldusokat mégsem tudják tetten érni.

A mai Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy negyvenmilliárd forintra emelik meg a főváros folyószámla-hitelkeretét.

Soros-dollárokkal töltötték meg a ládát, Karácsony Gergely nem tudott mit reagálni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.