Niedermüller nagyon keményen odaszúrt Magyar Péternek
Ezt nem teszi zsebre, az biztos.
Ezt nem teszi zsebre, az biztos.

Október 1-jén lép hivatalba a megválasztott testület.

Taktikai manőverek kellenek a többség megszerzéséhez a Fővárosi Közgyűlésben.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a választás után érdekes szövetségek köttethetnek a Fővárosi Közgyűlésben.

Megosztott Fővárosi Közgyűléssel kell számolnia a következő főpolgármesternek.

A választásra jogosultak száma 7,8 millió.

Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt is elmondta, hogy a rendőrségnek konkrét információja volt arról, hogy idén is támadásra készültek a külföldi antifák.

A több kerület, illetve a főváros birtokában, és a Főkert kezelésében álló területek eltérően fejlődnek.

Lapunk információi szerint a Fidesz alapszabálya alapján szűnt meg Csepel polgármesterének tagsága a frakcióban.

A Fővárosi Közgyűlés ülésén Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere lemondásra szólította fel a főpolgármestert a hídpénzbotrány miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.