Energiakatasztrófa előtt áll Franciaország?
A szakértő szerint elfogy majd a gáz és az áram, a rezsiárak pedig robbanásszerűen az egekbe szöknek.
A szakértő szerint elfogy majd a gáz és az áram, a rezsiárak pedig robbanásszerűen az egekbe szöknek.
A beléptetési rendszer fennakadásai miatt a hétvége folyamán többórás sorban állás után tudott csak több ezer brit turista bejutni Franciaország területére.
A sárga trikós csapata újabb bónuszt gyűjtött a tökéletes Tour de France-szerepléséhez.
Botrány lett Franciaországban a burkini viselésére lázító kampányból.
Extrém meleg Svédországban.
A két ország már megállapodott, Bukarest rövidebb határidőt írna elő a védelmi közbeszerzési eljárásokra.
Az illegális migránsok szerint a kormány rasszista, mert előnyben részesíti az ukrán menekülteket.
„Bűnük” annyi volt, hogy zenét hallgattak egy parkban. Először elzavarták a támadót, de késsel tért vissza.
A városvezetés azután döntött a fal felhúzása mellett, hogy nemrég egy kamasz életét vesztette egy dílerek közötti lövöldözésben.
Az állami, illetve nemzeti ünnepek különleges szimbólumai annak, hogy mely nép, nemzet mire emlékezik és emlékeztet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint nehéz ciklus elé néz a főváros.
A két marokkói támadó közül az egyiknek már korábban is volt egy rendőrségi ügye.
A Marburg-vírus ellen nincs védőoltás és gyógymód.
Ismerjük az eszközeiket: fenyegetnek, szankciókat vezetnek be, pénzügyi támogatást adnak ellenfeleinknek – fogalmazott Szijjártó Péter.
Az idén a legjobb televíziós film díjával jutalmazott Bolond Istók megérdemelten kapott mozis forgalmazást.
Felkavaró dráma John Forbes Nash Jr. életéről.
A bizottsághoz olaszok és más európai országok állampolgárai is csatlakozhatnak.
Benyújtották az első bizalmatlansági indítványt Michel Barnier új francia miniszterelnök kormánya ellen.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felidézte, hogy a volt felesége és az élettársa mit állított a Tisza Párt elnökéről.
Magyarországnak nemzeti érdeke a nyugat-balkáni béke és stabilitás – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.