Leszakadt egy Fülöp-szigeteki templom emberekkel zsúfolt karzata, sok a sebesült + videó
A hamvazószerda alkalmából tartott misén körülbelül négyszázan lehettek.
A hamvazószerda alkalmából tartott misén körülbelül négyszázan lehettek.

Károkról nem érkeztek jelentések, de fel kellett függeszteni egy korábbi földcsuszamlás mentési munkálatait.

A kínai parti őrség lézereket és vízágyúkat használt a Fülöp-szigeteki szállítóhajók ellen.

Az Iszlám Állam jelentkezett a keresztények elleni véres terrortámadás elkövetőjeként.

A külgazdasági és külügyminiszter ötmillió forintos gyorssegélyt ígért a sérültek és az elhunytak rokonainak.

Két ember életét vesztette.

Újabb feszültség Kína és a Fülöp-szigetek között.

A járművek a Dél-kínai-tenger vitatott térségében ütköztek, Manila szerint Peking a felelős.

Kína szerint az Egyesült Államok „az izmait mutogatja”, „elferdíti a tényeket” és ott avatkozik be, ahol nincsen joga.

Hiába a nemzetközi bíróság ítélete, Peking a Dél-kínai-tengert gyakorlatilag teljes egészében a magáénak tartja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A közösségért végzett munka állt az est középpontjában.

Családja szerint támadás érhette az eltűnt fiút.

Washingtonból érkezett elismerés Orbán Viktor békepolitikájának.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A miniszter reméli, hogy megegyezésre jutnak a „szakszikkal”.

According to Daniel Deak, PM Orban demonstrated that he is unmatched on Hungary’s political landscape.

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.