Ő Gyurcsány embere, aki a háttérből irányítja Karácsony Gergelyt
Mára a budapesti városháza egyik legbefolyásosabb embere lett Gál J. Zoltán.
Mára a budapesti városháza egyik legbefolyásosabb embere lett Gál J. Zoltán.

A 2010 előtti világ bukott kádereit, a politikai és gazdasági káosz emblematikus figuráit juttatta pozícióhoz a főpolgármester.

A legmódosabb százezer honfitársunk ellen uszító populista üzenettel kezdte miniszterelnök-jelölti előválasztási kampányát a főpolgármester.

Gál Zoltán könnyedén zöld utat biztosított fiának is, aki apjához hasonlóan bejáratos lett az Apró-Dobrev villába.

A hazudozás veszélyesebb, mint az erőszak.

A Gyurcsány-Demszky-korszak bizalmi emberei köszönhetnek vissza Karácsony Gergely főpolgármester hivatali stábjában. Többek között olyan nevek bukkannak fel, mint Lamperth Mónika, Gál J. Zoltán.

Soha nem szabad alábecsülni, soha nem szabad a rá való odafigyelésben egyetlen pillanatra sem ellankadni: a bolsevik a Föld legagresszívabb invazív fajai és legkitartóbb túlélői közé tartozik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A Hezbollah szerint az elnök engedményt tett Izraelnek.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.