Az emberi társadalom megmaradt szöveteit is szét akarják feszíteni
Döbbenet, hová vezet a féktelen genderőrület!
Döbbenet, hová vezet a féktelen genderőrület!

A német választások eredménye azt mutatja, hogy az értékeit feláldozó EPP most történelmi mélypontra került, Nyugat-Európában az utolsó bástya is leomlott. A választók megbüntették a CDU/CSU-t.

Világszerte kevés a női professzor a természettudományokban.

Az MTA a genderképzés előtt álló akadályokat kutatná.

A Magyar Népmese Színház a múltunkra, hagyományainkra érzékenyít, miközben a gendermesék az abnormalitás követésére. Zanotta Veronika és Benedek Gyula színművészekkel beszélgettünk.

Egy svéd kistelepülés fiatal tanítónője a közösségi médián mesélte el, hogy keresztény hite miatt hurcolták meg és rúgták ki.

Ég és föld között címmel nyílt kiállítás a Kolta Galériában Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tanár, író, fotográfus válogatott felvételeiből.

Hihetetlenül fontos egy olyan társulat, mint a Magyar Népmese Színház abban a korban, amikor a „művelt Nyugaton” átírják, meghamisítják a meséket.

A transzpropaganda igenis létezik, nemkívánatos dolgokat népszerűsít, és ennek már komoly negatív eredményei látszanak.

A hagyományos nemek tagadása a progresszív tiktokkerek között oda jutott, hogy már nemcsak az identitásukat, hanem az emberi mivoltukat is megkérdőjelezik egyes személyek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.