Képzeljük el, hogy egy diák azt találja ki, hogy a nyári szünetben görögteknős-sétáltatással jutna egy kis jövedelemhez, ám nagy szomorúság kerítené hatalmába, amikor – elég világos okokból – senki nem jelentkezik a hirdetésére. A legtöbben már ezen a ponton aggódni kezdenének a fiatalember mentális egészségéért, ám valószínű, hogy még inkább így lenne, ha az illető az életét hosszú hónapokra meghatározó misszióba fogna a „kudarc” kapcsán, és tudományos kutatásba temetkezne, könyvtárba járna, lázasan írna, csak hogy rájöjjön, miért hanyagolták oly feltűnően a görögteknős-tulajdonosok. 

Az igazán meghökkentő dolog, hogy nem egy hóbortos diák fogott ehhez hasonlóan szürreális küldetésbe, hanem a Magyar Tudományos Akadémia.

Az MTA angol nyelvű pályázati felhívásában ugyanis abban a témában várnak tanulmányokat, mi lehet az oka annak, hogy a genderképzéseket (vagyis a nehezen meghatározható tartalmú kurzusokat, amelyek olyan jelszavak körül forognak, mint a feminizmus, a női emancipáció és a férfisoviniszta, patriarchális uralom elleni harc) sok helyen nem látják szívesen, legalábbis ilyen szakok és tanszékek egyre kevesebb országban létesülhetnek közpénzen. 

A választ valóban nehéz megtalálni, ha éppen a legkézenfekvőbb okot hagyjuk figyelmen kívül: mert nincs rá szükség. Ehelyett az MTA azt ajánlja a szépreményű kutatóinak, hogy vizsgálják meg elméleti és empirikus síkon is, milyen stratégiák, narratívák és mögöttes szándékok hatják át a genderképzés elleni kampányt. 

Bár már ezek alapján is elég kalandos fikciókat lehetne írni, de aki erősebb tónusú humort vinne a tanulmányába, annak mindenképpen érdemes a felhívásban szereplő azon szempontra fókuszálnia, hogy a „belső, nem földrajzi alapú száműzetésnek” vagy „hangnélküliségnek” milyen hatása lehet a genderképzés helyzetére. 

Borítókép: WIN MCNAMEE