Karácsony Gergely magára haragította a taxisokat a fővárosi gigadugókkal
A sofőrök szerint többszörösére nőtt a menetidő, amit az utasok is egyre nehezebben viselnek.
A sofőrök szerint többszörösére nőtt a menetidő, amit az utasok is egyre nehezebben viselnek.

A mentősök életét is tovább keseríti a főváros balliberális vezetése.

Gyakorlatban nem működik a multifunkciós sáv, átgondolásra szorulnak az elképzelések.

Több helyen elhajló pollereket telepítettek.

A rendkívül rossz kinézetű és funkcióját el nem látó eszközöket a Petőfi hídtól egészen a Nyugati térig fogják telepíteni.

A főváros elindította a negyedik közösségi költségvetést.

A BKK magyarázata szerint jobb a vonalvezetés és a konfliktusok számát is csökkentenék ezzel a kerékpározók és az autósok között.

Kiderült, melyik közösségi ötleteket valósítja meg a főváros.

Balogh Samu, Karácsony embere a közösségi költségvetésre hivatkozva nemrég azt nyilatkozta: a „budapestiek döntése” volt a védett kerékpársávok megépítése. Ez azonban nem teljesen igaz.

Korábban a repülőtéri vonaljegy árát 900-ról 2200 forintra emelték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.