Jövőre 3,2 százalékkal nőhet a gazdaság
Jövőre már egyértelmű lassulás várható a gazdaságban, mely feltehetőleg 2022-ig folytatódni fog, jövőre így 3,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Jövőre már egyértelmű lassulás várható a gazdaságban, mely feltehetőleg 2022-ig folytatódni fog, jövőre így 3,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a GKI Gazdaságkutató Zrt. vállalkozókhoz eljuttatott kérdőíve nagyrészt a behajtási díjjal és a dízelüzemű gépjárművekkel foglalkozik.

A tavalyi 41 ezer forint helyett az idén már átlagosan 48 400 forintot terveznek karácsonyi ajándékokra költeni az aktív internetezők, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet – derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital év
A GKI rendre alábecsüli a magyar gazdaság növekedési ütemét. 2019-re szóló előrejelzése sem nevezhető túlzottan optimistának, viszont nem volt ez másképpen a korábbi éveket illetően sem.
A kormányszóvivő tette helyre a baloldali jósokat.

A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedi
Választások előtt az ellenzék gazdasági elemzői hagyományosan huhogni szoktak. Most sincs ez másképp. Ebben a műfajban a Gazdaságkutató Intézet (GKI) utolérhetetlen.
Augusztusban emelkedett a GKI konjunktúraindexe a majdnem két és fél éve nem látott alacsony júliusi szinthez képest. A GKI Gazdaságkutató által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint ebben a hónapban nemcsak az üzleti várakozások javultak, hanem a
Folytatódik a lakásárak ütemes emelkedése, országos átlagban 4-5 százalékos, az új építésű lakásoknál 4-7 százalékos, a pesti belvárosban ugyanakkor akár 10 százalékos áremelkedésre is lehet számítani a következő egy évben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfri



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rapper szerint Magyar Péter rém fárasztó szónoklatot adott elő.

A „nemzeti algoritmus” irányt mutat a szervezet számára.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a nukleáris létesítményekről beszélt.

A legutóbb nyilvánosságra került korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa.

A magyarok átmentek a Szent Péter-bazilika szentkapuján, majd a Magyarok Nagyasszonya kápolnában Törő András, a zarándoklat vezetője mutatott be magyar nyelvű misét.

Those in Brussels want the war to escalate.

A magyar labdarúgó-válogatott nem kaphat ki Írországtól, különben lecsúszik a pótselejtezőt érő második helyről.

In his conversation with Mathias Dopfner, Hungary's Prime Minister emphasized: the European Union has shifted from being a peace project to a war project, while Donald Trump is the man of peace.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.