Amerikai vadászgépek kísértek egy Magyarország felől érkező kisgépet
A kétmotoros repülőt már a Gripenek is elfogták Debrecennél, majd Románia felé vette az irányt.
A kétmotoros repülőt már a Gripenek is elfogták Debrecennél, majd Románia felé vette az irányt.
Rövid időn belül azonosították a szerb A–319-es repülőgépet és biztosították annak kikísérését Magyarország légteréből, Szerbia irányába.
A brit nemzeti egészségügyi szolgálat súlycsökkentő táborokba küldi a kórosan elhízott gyerekeket.
Egy teljesen új, hosszú ideig rendszerben tartandó fegyverrendszer beszerzéséről a jelenlegi kínálat mellett nem lehet felelős döntést hozni.
Erőt és egységet demonstráltak az amerikai B–52-esek a NATO tagállamok felett.
Bő kilenc éve a polgári kormány egy lényegében lefegyverzett honvédséget örökölt meg, mára viszont nemcsak a lemaradást sikerült behozni, de a magyar állam megjelent a nemzetközi porondon is.
A Magyar Honvédség mintegy száz fős kontingense a Baltic Air Policing szolgálat keretében májustól a nyár végéig, 2015 óta már másodszor látott el szolgálatot a siauliai repülőbázison.
Dinamikusan növekszik jövőre is a honvédelem költségvetési támogatása, a kormány javaslatában szereplő százmilliárdos többlet még tovább is bővülhet.
A vadászgépeket a május elsejei feladatvégrehajtás megkezdése óta először riasztották hétfőn délután egy azonosítatlan repülőgép miatt.
Nem létesített rádiókapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással és nem rendelkezett érvényes repülési tervvel sem az a vitorlázó kisrepülőgép, amely belépett az ország légterébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.